Újgazdája van az oldalnak.
Újgazdája van az oldalnak.
FŐOLDAL
 
FORMA 1 HÍREK
 
Farkastörvények

Farkastörvények

A farkasok világában a megöregedő falkavezérnek félre kell állnia, vagy ha nem teszi a falka megöli, hogy egy fiatalabb léphessen a helyére. Kicsit ez a megöregedő falkavezér jut eszembe mostanában Michael Schumacherről.

A Török Nagydíjat követően az egyik lap megjegyezte: szimbolikus jelentőségű, hogy két olyan versenyző áll Schumacher felett a dobogón, akik nála több, mint 12 évvel fiatalabbak.

Ez önmagában azonban még talán nem hatna az új idők jeleként, azonban vannak más jelek is. Például az a bizonyos első - Ferrari szempontból nagyon szerencsétlen - boxkiállás Isztambulban. Érdekes volt, hogy a Ferrari nem áldozta be Felipe Massát Schumacher egyéni világbajnoki ambícióiéért. Nem mondom, hogy azt kellett volna tenni, de talán korábban, talán mással megtették volna. (Sőt, lehet, hogy más csapat is megtette volna egy ilyen esetben - tavaly például a McLaren minden további nélkül beáldozta Montoyát Kimiért egy hasonló helyzetben.) Massa azonban a jövő embere lehet a Ferrari számára.

Aztán itt van a visszavonulás vagy hosszabbítás körüli herce-hurca. A héten Willi Weber a német médiában meglehetősen szokatlan nyíltsággal bírálta a Ferrarit amiatt, mert nem engednek Schumacher kívánságának és nem hagyják, hogy a szezon lezárulta után hozza meg döntését nyugalomban és a végeredmény ismeretében. A német versenyző számára teher a jelenlegi döntéskényszer - ezt a Gazetta dello Sportnak tegnap ő maga is elismerte.

Schumachert tehát megviseli a közelgő monzai határidő és ez senkinek nem tesz jót egy ilyen kiélezett VB-harcban (az is lehet, hogy a hibák vagy egy részük legalábbis ennek a mentális állapotnak köszönhetőek).

Felmerül a kérdés: vajon 2004-ben sem engedett volna a Ferrari Schumacher egy ilyen kérésének vagy ez már a falkavezér öregedését jelzi?

Úgy tűnik megváltoztak a prioritások a Ferrarinál. Schumacher még a jelen, de már nem sokáig (ha marad is egy, legfeljebb két évig) és a Ferrarinak a jövőt kell építenie. Ha most nem szerződtetik le Kimi Räikkönent, akkor talán sosem lesz rá többet lehetőségük. Ha most nem tartják meg Felipe Massát, akkor talán kicsúszik a kezeik közül, hiszen a brazil megmondta, hogy nem hajlandó visszamenni tesztpilótának, akkor inkább csapatot vált.

Lehet, hogy Felipe és Kimi sosem lesznek olyan sikeresek, mint Schumacher, de van egy óriási előnyük a hétszeres világbajnokkal szemben: fiatalok, így még sok-sok év van bennük! Rájuk lehet építeni a jövőt.

Mi van tehát Luca di Montezemolónak azon - Schumacher szebb napjaiból származó - nyilatkozatával, hogy a Ferrari élő legendája addig maradhat, ameddig csak akar? Ez valószínűleg továbbra is így van, ám Schumachernek már nincsenek különleges jogai - nem engedik, hogy kívánsága szerint a szezon végén hozza meg döntését, hanem neki is készen kell állnia addigra, amire Räikkönen készen áll arra, hogy a Ferrari bejelentse.

Egyébként nem biztos, hogy nem magával tol ki a Ferrari azzal, hogy nem adja meg Schuminak ezt a gesztust. Ha Kimit leszerződtetik és bejelentik Monzában még mindig adhatnának időt a német versenyzőnek a szezon végéig, ha ez megnyugtatja. Räikkönennel a tarsolyukban biztonságban lennének akkor is, ha Michael végül a visszavonulást választaná. Schumacher pedig koncentrálhatna teljesen a világbajnokságra.

Michael lehet, hogy bizalomvesztésként éli meg ezt a helyzetet és úgy, hogy a csapat már nem áll mögötte 100 %-osan. Olyan messzire nem mennék, mint a héten a Bild tette - tipikusan bulvár stílusban ("A Ferrari már nem akarja Schumit?"), mert ez így ebben a formában szerintem nem igaz, ám abban azért lehet valami, hogy belül Michael megélheti a dolgot valamiképpen hasonlóan (akkor is, ha nincs így!) - de semmiképpen sem pozitív az élmény számára.

Schumacher továbbra is "kunyerálja" a több időt - még tegnap a monzai tesztelésen is reményeit fejezte ki, hogy Monza talán mégsem lesz végső határidő, de erre is - mint eddig mindig - kérlelhetetlen válasz érkezett a Ferraritól: "A Ferrari a monzai hétvégén nyilvánosságra hozza a döntést a versenyzőkkel kapcsolatban." - szögezte le ma a csapat sajtószóvivője, Luca Colajanni cáfolva minden pletykát, amely szerint csúszik a bejelentés.

Az öreg falkavezér akarata már nem érvényesül…

 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
LÁTOGATOTTSÁG
Indulás: 2006-09-03
 

A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek érdemes belenéznie. Ez csak intelligencia kérdése. Tedd meg Te is. Várlak    *****    Új kínálatunkban te is megtalálhatod legjobb eladó ingatlanok között a megfelelõt Debrecenben. Simonyi ingatlan Gportal    *****    Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.